Megkaptuk az Erőszakmentes Iskola címet!

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet pályázatot írt ki általános és középiskolák részére „Erőszakmentes, egészségtudatos iskola” elismerő cím elnyerésére. A mi intézményünk is elküldte pályázatát, és 2009. december 11-én elnyerte a címet, amelynek használatára 2012. december 31-ig jogosult. Ezzel együtt ünnepélyes keretek között elismerő oklevelet és egy, az aulában kifüggesztésre kerülő táblát vehetett át Budapesten Husztáné Gyursánszki Erzsébet igazgatónő. Ezt a címet Szegeden mindössze 4 általános és 4 középiskola nyerte el.


Sikerünkben nagy szerepet játszott, hogy iskolánk már eleve megfelelt az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által felállított feltételrendszernek.
Iskolánk biztonságosan megközelíthető gyalogosan és tömegközlekedéssel is. A kapukat zárjuk, idegenek nem jöhetnek be az intézménybe, és tanulók sem hagyhatják el napközben engedély nélkül. Hatalmas udvarunk nemcsak sportoláshoz, levegőzéshez nyújt lehetőséget, de szeptember óta a Polgárőrség jóvoltából már KRESZ-pályával is rendelkezünk.
Hagyományos programjaink, rendezvényeink szervezésével is az erőszakmentesség, egészségtudatosság elvét tartjuk szem előtt.
Ilyenek például a Természetvédelmi Nap programjai és az Egészségvédelmi Nap előadásai. A családi sportnapon együtt sportolhatott szülő, gyermek, nevelő.
A papír- és elemgyűjtési verseny a környezet védelmét szolgálja. Tanulóink ebben is minden évben aktívan vesznek részt. A kirándulások, erdei iskolák lehetőséget nyújtanak az ismeretek bővítésére a környezet- és egészségtudatos életmód témakörben. Osztály- és napközis közösségeink rendszeresen látogatják a városi rendezvényeket. A Rendőrség által szervezett napokon a bűnmegelőzés, biztonságos közlekedés kerül az érdeklődés középpontjába. A füstmentes nap az egészségvédelemre, a hulladék újrahasznosító bemutató a környezetvédelemre hívja fel a figyelmet. Ezeken a programokon iskolánk mindig képviselteti magát.

Ahhoz, hogy intézményünk megtarthassa ezt a kitüntető címet, arra van szükség, hogy tanulóink továbbra is vegyenek részt aktívan az említett eseményeken, vigyázzanak környezetre és egymásra. Kerüljék egymással szemben az erőszakot, éljetek egészségesen. Legyünk büszkék és a további viselkedésünkkel maradjunk méltók a metisztelő cím viselésére!
 

 

A pályázat nyerteseinek névsora. 58-adik a "névsorban".